Előfordul az ilyesmi. Nem attól ami történik, nem is attól, ahogy történik, csupán elég egy apró porszem egy hatalmas kupac tetejére...na pont attól fogsz besokallni. Nem számít mi váltja ki, nem fontos, kinek az irányából jött, egyszerűen telítődsz és kész. Lehet, hogy pont a semmitől telítődsz, a nem történik semmi érzése vesz körül régóta és ez őrjít meg, de az is lehet, hogy annyira sok mindent történt az elmúlt időszakban, hogy már nem bírod és egyszer csak jön a reccsenés.
Ne foglalkozz vele. Ha elérted ezt a pontot és valóban benne vagy nyakig nem lehetsz tudatos. Kell egy kis idő, kell egy kis halál, kell egy kis áramszünet, hogy túléld és továbblépj, hogy valóban újra önmagadként tudj szembenézni a tükörképeddel.
Ilyenkor nem kell analizálni. Nem kell azonnal a segítőhöz rohanni. Felesleges családot állítani vagy energiát kérni, mert nincs más dolgot, minthogy ENGEDD MEG MAGADNAK. Engedd meg magadnak ezt is. Engedd meg magadnak, hogy ez most így pocsék. Elkerülhetetlen volt, bekövetkezett és ha folyton azon sírsz, hogy miért így? miért te? miért most? akkor talán soha nem fogsz kilábalni ebből.
Fogadd el. Fogadd el, hogy most semmi nem megy, engedd be a fájdalmat, a bánatot, a kétségbeesést. Azt mondják, sose halunk meg, de én azt mondom néha kell egy pici halál.
Mert eztán értékeled majd az életet. A barátokat, a csókokat, a figyelmet és kedvességet, a könyveket, zenéket, ízeket és illatokat, a nevetést, a fákat, a kutyákat, a jéghideg görögdinnyét és a szép emlékeket. Mindazt amit kaptál és mindazt amit még adhatsz.
A sok(k) érzést kiválthatja bármi. Egy barát folytonos nyűglődése, egy elvesztett társ folytonos fájdalmas emlékképe vagy akár egy nyomasztó munkahelyi szituáció.
Őszintén? Teljesen mindegy. Nem fontos, hogy miért. Csak abból a szempontból fontos, hogy felismerd, ez volt az a határ, amikortól már nem megy tovább ugyanúgy.
Légy határsértő! Feküdj keresztbe és mutasd meg a világnak, hogy te felvállalod minden érzésed, mert az önismeret egyik lépcsőfoka ez. Felismerni és bevállalni. Mindent. Őszintén odafeküdni keresztben a határon amit később még áthágsz majd a többiek legnagyobb dühét kiváltva ezzel, de most még felháborítóbb dolgot művelsz majd: megmutatod a gyengeséged. Mert ez is te vagy. Ez is szerethető. Vagy legalábbis elfogadható mások által.
Aki pedig ezt tagadja, aki csak hurrá-optimista műanyag vigyort vár el tőled, az azt is kapja mindenkitől és talán majd egyszer rádöbben, hogy bár nem látott fájdalmat, de őszinte örömöt se nagyon.
Mert nincs olyan, hogy valaki egyszer ilyen egyszer olyan. Ha bújtatod a búdat, bújtatod a mosolyt is sokszor. Így akarsz élni? Van neked erre időd vagy kereted? Jópofát vágni mindenhez és mindenkihez? Belenyugvást színlelve becsapni a saját lelked? Kinek akarsz megfelelni? Ki az, aki miatt áldozat leszel? Hol lesz ez a munkahely, barát vagy állítólagos társ, amikor te belebetegszel a saját elfojtásaidba és őszinteségmentességedbe csupán azért, hogy őt ne bántsd meg vagy ne lássa, hogy az élet nem fenékig tejfel?
Ez van. Szenvedsz? Te életed. Megteheted. Engedd meg magadnak aztán engedd elé és nosza irány arra, amerre a valódi utad visz.
Kérlek csatlakozz Facebook oldalamhoz: ITT!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése